EGY SAJÁT ÉLET FELÉ

Vissza-visszatérő motívumként jelenik meg az életemben, hogy nem vagyunk mindannyian egyformán jelen ugyanabban az adott pillanatban. Hordozzuk magunkban és magunkkal a jelentések sokrétű hálóját, melyet együttszőtt a családunk, az anyanyelvünk, az etnikum és/vagy vallás, melyekbe beleszülettünk, illetve egy-egy szubkultúra, melyet magunk választottunk. A tanácsadói és terápiás találkozások alkalmával ezért igyekszem a lehető legnyitottabban közelíteni a kulturálisan árnyalt jelenségekhez, s igyekszem támasz lenni a kulturálisan és nyelvileg (is) befolyásolt élethelyzetek kibogozásában.

A kulturálisan érzékeny megközelítést az integratív szemléletű Gestalt-terápia keretén belül valósítom meg, mely szakmai képzésem alapját jelenti. Hiszek a Gestalt-terápia szeretetteljes és türelmesen hívogató gesztusában, mellyel vissza-visszavezet az itt és most pillanatába, hogy kapcsolatba kerülhessünk önmagunkkal, érzelmeinkkel, testünkkel, illetve hogy a másikhoz és a környezetünkhöz való viszonyulásainkban könnyeddé és teljessé tudjuk válni.

Folyamatos szupervízióban veszek részt, PhDr. Marie Pečenával dolgozom együtt e téren. A Cseh Pszichoterápiás Egyesület (Česká asociace pro psychoterapii / ČAP) kandidátus tagja vagyok, és az egyesület etikai kódexével összhangban dolgozom.

IVF szaktanácsadás

Az IVF szaktanácsadás küldetése, hogy támogassa Önt a meddőség, illetve az asszisztált reprodukció okozta nehéz élethelyzetben, ezzel kapcsolatos döntések meghozatalában, valamint hogy lehetőséget teremtsen a megterhelő érzések és gondolatok kibeszélésére a belső egyensúly keresése során.

A konzultációkat az IVF folyamatának bármelyik szakaszában igénybe veheti – a kezelés megkezdése előtt, annak során, sikeres vagy sikertelen befejezése után, illetve folyamatosan is a három időszak mindegyikében.


Az IVF tanácsadásra akkor lehet szüksége, ha úgy érzi, jó lenne megosztani valakivel gondjait, érzéseit. Konkrétan például az alábbi helyzetekben:


⎯  Az orvosa mesterséges megtermékenyítést javasolt, de ezt nehéz elfogadnia.

⎯  Több sikertelen stimuláción van túl, és kezdi elveszteni a reményt, esetleg ellentmondásos érzelmei vannak.

⎯  Úgy érzi, hogy a kezelés során elvesztette a kapcsolatot korábbi önmagával.

⎯  Az IVF alapvetően megváltoztatta az életét, magányos lett, akit nem értenek meg a többiek.

⎯  A kezelés alatt vagy a régóta vágyott gyermek megszületése után párkapcsolata inogni látszik.

⎯  Élete az egyik vizsgálattól a másikig tart, és már semmiben nem leli örömét.

⎯  Orvosa donorsejtes kezelést javasolt, de Ön aggódik emiatt.

⎯  Családja nem támogatja Önt.

⎯  Úgy érzi, élete kaotikussá vált, és nem tudja, hogyan tovább.

⎯  Szeretné feldolgozni azt a kimerítő utat, amelyen eddig végigment.

⎯  Fáradtnak, kimerültnek és frusztráltnak érzi magát.


Ha magára ismert a felsoroltakban, vagy rajtuk keresztül sikerült megfogalmaznia saját témáját, kész vagyok, hogy meghallgassam a történetét, és hogy együtt keressük tovább a megkönnyebbüléshez vezető utat.

Az IVF tanácsadás keretein belül szívesen segítek Önnek feldolgozni és integrálni a kezeléssel kapcsolatos rengeteg információt.

Nem helyettesíthetem azonban az orvosi konzultációt, és nem nyújthatok gyakorlati vagy akut tanácsokat a folyamatban lévő kezeléssel kapcsolatban. A gyógyászati eljárások és azok jelentőségének részletes indoklása teljes mértékben az Ön kezelőorvosainak hatáskörébe tartozik.

Hogyan zajlik a tanácsadás?

A tanácsadói alkalmakat egyének és párok is igénybe vehetik, az ülések 50 percesek. Ha a konzultáció során azt látjuk, hogy a párkapcsolati dinamika miatt több időre lenne szükség, a következő találkozó hosszát megegyezés szerint módosíthatjuk.

Az első konzultáció lényege, hogy kölcsönösen megismerjük egymást. Tisztában vagyok azzal, hogy nehéz kihívást jelenthet legbensőbb érzéseink és problémáink feltárása egy új, ismeretlen kapcsolatban. Szeretném biztatni, hogy reflektáljon arra, hogyan érzi magát a velem való találkozás során, és hogy a beszélgetés alatt komfortosan érzi-e magát. Miután felvázolja, hogy milyen témával, problémával keresett fel, elmondom, hogy miben és hogyan tudok segítségére lenni. Ha  összhangba kerülünk, és mindketten úgy érezzük, hogy tudunk együtt dolgozni, közösen megegyezünk a további konzultációkban, azok hosszában és számában. A heti rendszerességet javaslom.

Az első személyes találkozót követően lehetőség van az online folytatásra is. A megbeszélt időpont előtt legkésőbb egy nappal küldeni fogom az online konzultációhoz szükséges linket. E- mailes vagy telefonos konzultációkat nem vállalok.


Pszichoterápiás konzultáció


A pszichoterápiás konzultáció küldetése, hogy segítsen Önnek megtalálni a kiutat egy nehéz vagy átláthatatlan élethelyzetből, jobban megérteni érzékeny belső világát, vagy közelebb kerülni ahhoz, hogy sajátjaként megélt életét tudja élni. Az általam ajánlott, beszélgetésen alapuló alkalmakat a tapasztalati világ teljessége iránti figyelem és az életutak sajátosságának tiszteletben tartása határozza meg.


Ezek a konzultációk akkor lehetnek a segítségére lehet, ha úgy érzi, hogy fájdalmával, kétségeivel, veszteségeivel vagy más nehézségeivel már nem szeretne egyedül lenni. Például a következő élethelyzetekben:

⎯  Nehéz érzelmeket él át, amelyek felborítják élete egyensúlyát.
⎯  Egy közeli hozzátartozó elvesztése után az élete gyökeresen megváltozott.
⎯  Bizonytalanság és szorongás gyötri valamilyen veszteség miatt (pl. munkahely vagy otthon elvesztése, válás).

⎯  Családi vagy személyes titkok nyomasztják.

⎯  Generációkon átívelő fájdalmak gyötrik.

⎯  Félelmei miatt kezdi elveszíteni kapcsolatát a jelennel

⎯  Szülőként kétségbeesett, úgy érzi, gyermekével nem találja a közös hangot.

⎯  A folyamatos teljesítménykényszert él meg, ez aláássa az önbizalmát.

⎯  Menopauzás életfázisában lelkileg egyre rosszabbul érzi magát.

⎯  Betegség miatt elszigetelődött, eltávolodott családjától és barátaitól.

⎯  Hosszú ideje levertnek érzi magát, és nem tudja, miért.

⎯  Üresnek érzi életét, változásra, személyes fejlődésre vágyik


Ha az itt felsoroltak közel állnak érzéseihez és tapasztalataihoz, vagy segítettek tisztábban látni saját kérdéseit, szívesen meghallgatom, hogy érzi most magát. Együtt fedezhetjük fel, mi segíthet abban, hogy közelebb kerüljön a megkönnyebbüléshez és belső egyensúlyához.

Hogyan dolgozom?

Egyéni pszichoterápiás tanácsadást nyújtok felnőttek (18+) számára.

Az első találkozó alkalmával megismerkedünk egymással, lefektetjük a terápiás párbeszéd alapjait. Miközben Ön elmondja gondolatait és érzéseit, én figyelmesen meghallgatom. Ha sikerült megmutatkoznia annak a fájdalomnak vagy tehernek, amely Önt hozzám vezette, megpróbáljuk azt közösen megnevezni. Ezt követően átbeszéljük, hogyan dolgozom, milyen módon tudom támogatni Önt.

A terapeuta és kliens közötti kapcsolat mindig egyedi és különleges, hiszen egy maximálisan elfogadó és íteletmentes dialógust feltételez. Nagyon fontos, hogy egy Önnek igazán megfelelő terapeutát találjon. Az első találkozás arra is jó, hogy ezt fel tudja mérni. Amennyiben megtaláljuk a közös hangot, és mindketten úgy érezzük, hogy jól tudnánk együtt dolgozni, megegyezünk a további lépésekben. Meghatározzuk a találkozók gyakoriságát és időpontjait, valamint megegyezünk abban, hogy hány találkozás után tartunk egy olyan ülést, amelyen közösen megnézzük, a megfelelő irányba haladunk-e.

Feltételek

IVF szaktanácsadás díja:
A konzultációk 50 percesek,
díjuk 50 EUR.
Az igény szerint meghosszabbított páros konzultáció 70 perces,
díja 60 EUR.

Pszichoterápiás konzultáció díja:
A konzultációk 50 percesek,
díjuk Csehországon belüli utalás esetén 900 Kč,
nemzetközi utalás esetén 35 EUR.

Chcete-li vyplnit tento formulář, prosím povolte v prohlížeči JavaScript.
Mi iránt érdeklődöm:
Egyetértek a következőkkel:

Az élet minden egyes pillanata, ahogy telik egyik a másik után, ugyanolyan csodálatos mint maga a születés. (Maurice Merleau-Ponty)